Főoldal















































 

Olyan világba csöppen a ma születő gyermek, ahol szülei nem készülnek fogantatására, édesanyjától 3 éves korában választja el gyámja, az állam. Anyatej helyett tápszerrel tömik. Majd a szerető gondoskodás helyett a televízió alakítja ki benne jellemét. Olyan világban találja magát, ahol az emberek azt hiszik, hogy a lét nem terjed tovább annál, amit látnak és nem képesek meggyógyítani egymást és önmagukat.

Olyan világban élünk, ahol a darwinista versengésen és az anyagi javak mértéktelen halmozásán és féktelen érzékkielégítésen kívül nem látunk más életcélt. Ahol cselekedeteinket megvakult egónk és félelmeink vezérlik, a matéria köré font kaotikus világképünkben.

A középkor óta erőltetett városiasodás eredményeképpen a ma embere már nem képes önmaga és családja ellátására és fenntartására. Szétverték és elbutították az embereket és az emberi közösségeket, így a ma embere a városokban kénytelen valami értéket nem teremtő fizető állást vállalni, hogy az így megkeresett pénzből, multinacionális vállalatok szar, környezetkáros, természetidegen termékeit lehetősége legyen megvásárolni (hogy az, majd rövidesen a szemétre kerüljön). Így életünk első felét értelmetlen képzésekre, második felét pedig értéket nem teremtő gürcölésre fecsérelve elérhetjük azt, ami a régieknél még adott volt minden faluközösségben, az élelmiszer és mindennapi tárgyaink meglétét. (Sajnos annyi különbséggel, hogy az ipa- ri élelmiszerek bizonyítottan több rákkeltő, ideg és emésztőrendszert károsító anyagokat tartalmaznak, szeretettelen előállí- tásuk pedig kioltja a szemünk mélyén ragyogó fényt. Valamint minden iparilag előállított termék olyan mértéktelen természeti, ökológiai pusztítást von maga után, amit még ma sem vagyunk képesek felfogni.)

Bolygónk embertelen kizsákmányolásának viszont saját egészségünk látja kárát. Egyek vagyunk. És a Föld, melyből testünk vétetett, ugyancsak egy velünk. Így a sok szenvedés, amit önnön tudatlanágunktól és kapzsiságtól részegen Föld-anyánknak okoztunk, bennünk születik újjá. Erről tanúskodnak egyre növekvő számú ún. civilizációs betegségeink, melyek gyógyírét a materialis- tává züllesztett tömegek, az akademikus orvoslás bárgyú módszereitől várva tetézik saját felelőtlenségük, a belső és külső harmóniára való törekvés helyett.

E vakvágányra siklott életmód elől kínál kiugrási lehetőséget a finom-rezgésekkel foglalkozó tudomány, az alkímia, a geomancia a szellemtan és egyéb elfeledett irányzatok és beavatási rendszerek, melyek egykoron még őseink életének alapvető és elidegeníthetetlen, szerves részét képezték. Ezen tudás ösvényeinek felleléséhez szánt iránytű céhünk, az utat viszont mindenkinek egyénileg kell megtennie. Csodálatos utazást kívánok mindenkinek, a szeretet kísérjen benneteket!

FalusiVakáció csoport

Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.