Természetszellemek















































 

Bár a természetszellemek alatt a természet intelligenciasejtjeit értem, ennek ellenére szót kell itt ejtenünk egyéb enti- tásokról, melyek a fizikai szem számára láthatatlanok. Látóidegünk a teljes fényspektrum kevesebb mint négy százalékát ké- pes felfogni. Az élet viszont mindent áthat és a létezés minden szintjén megjelenik. Az előbb említett 4%-on túli érzéke- lésre alkalmas szervünk a harmadik szem (tobozmirigy). A harmadik szem alvásközeli tudatállapotok mellett lehet aktív.

A természet évmilliók óta ugyanazon ritmus pulzálása alapján virágzik és ragyog. Ez az alaphang tájanként változik. Hogy egy adott táj növényei ezen ősminta ritmusán és képén tudjanak fejlődni és virulni, a természet intelligenciasejtekkel, ún. temé- szetelementárokkal tartja a kapcsolatot a növény éterteste és a táj ősmintája között. A természetelementárok éterikus tüneménylények, melyek funkciójuk szerint hozzárendelhetőek egy-egy elemhez, illetve az éter ezen elemi sűrűségén ragyognak (pontosabban fogalmazva). Istenként tekintenek ránk (ildomos lenne ehhez méltóan is léteznünk), így nagy felelősség ül rajtunk, hogy milyen példával járunk előttük. A természetszellemeket ugyanis megőrjíthet az emberi káros asztrálbenyomás, a negatív cselekedetek és a környezet közönyös kizsákmányolása és pusztítása. Az ilyen elementárok öntudatlan bábként bolyon- ganak vakon a semmiben, vagy károsan befolyásolják az emberi életeket és kapcsolatokat, mivel az emberi tudatlan gonoszság felülírja bennük az ősminta programját. Az alkimista rendkívül fontos feladata a természet kiengesztelése, az elementárok megtisztítása és eredeti funkciójukba való visszasegítése. (Természetszellemek: Tündérek, Manók, Törpék, Szalamandrák, Múzsák, Szilfidek, Faunok, Dévák, Nimfák, Pánok, Elfek, Kentaurok, Egyszarvúak, Koboldok, Óriások, Sárkánykígyók, Tűzokádó Sárkányok és az összes többi elemiák...) Igen tág a hierarchia. Tisztelet és Hálás Köszönet minden tagjának, mellénk rendelt Ragyogó Tünemény Testvéreinknek!

Irodalom: Marko Pogacnik - Az Elementárok (A Föld érzelmi síkjai)
Irodalom: Marko Pogacnik - Sacred Geography

Elementál: A szellem-tan elementár-nak nevez minden olyan asztrál- és éterenergiát, amit tudatosan, valamilyen céllal hoztak létre, elementál-nak pedig minden olyat, amelyet tudattalanul hozunk létre. Az elementál leggyakrabban egy érzelemfelhő, melyet egy indulatos pillanatban kilövell valaki. Ez hordozhatja pozitív, derűs érzelmek rezgését, de általában az ilyen esettel ritkábban találkozunk, mint azzal, hogy valakit elküldünk a jó életbe. Minden szavunk, gondolatunk, cselekedetünk, vágyunk és szándékunk hatással van a körülöttünk és a bennünk lévő világ jelenére és jövőjére. Figyeljünk oda magunkra néha!

 

A mellénk rendelt növényvilággal kéz a kézben végzett nemes munka nagy segítségére van a ma fejlődni igyekvő emberének a 12 érzék felélesztésében és a láthatatlan világokkal való kapcsolat kifinomításában. (vagy ennek felélesztésében és annak kifinomításában... - ahogy tetszik.) Álljunk meg az erdő (vagy bármilyen  táj(-templom) kapujában, és kérjük a hely szellemét hogy fogadjon minket. Mutatkozzunk be, ismertessük szándékunkat, kérhetjük a hely szellemét, hogy vezessen minket. Nem ugyanabba az erdőbe fogunk belépni, mint "hívatlan vendég" társaink. Belépve nyíljunk meg a hely csodái előtt, hogy felfoghassuk mit üzen a bükkös, miről mesél a forrás, hogy miért táncolnak a tündérkék az ŐrEg galagonyán. Kényeztessük testvéreinket szabad furulyajátékkal, vagy örömmel telt versekkel, dalokkal. Szenteljünk nekik figyelmet - hogy megértsük őket. (S általuk MAGunkat. ÖnMagunk által pedig a világot.) Ily módon, a TeremTő-nek és segítő társainknak köszönhetően, csak a lusta, önző társainknak kell drága repülőutak árán távoli országokban és földrészeken beavató mesterek után keresgélniük. Mindenki más számára ott van a faluvégi erdő. (Vagy a hátsó kert.) Mondjunk köszönetet a mellénk rendelt látható és láthatatlan világoknak, amiért ezt a csodát számunkra minden nap lehetővé teszik. Engedjük fellélegezni a bennünk élő Krisztust, hogy életünk a világ javára váljék. Köszönöm :)

csillagfeny.nanoweb.hu kép

FalusiVakáció csoport

Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.